A sikló halála

A kis Johnny hét éves volt, és mint más korabeli  fiúk,
nagyon kíváncsi.
Más fiúktól  sokat  hallott  már   az  udvarlásról, és
érdekelte, hogy ez 
mit is jelent,  és   hogyan  is  folyik.  Egy  nap
megkérdezte  az
édesanyját, aki
ahelyett,  hogy elmagyarázta volna, arra kérte a fiát,  hogy
egy este
bújjon el a függöny mögött, és maga nézze meg, hogy hogyan 
udvarolnak a nővérének.

Johnny el is bújt, másnap pedig elmesélte, hogy mit látott:

- A  nővérem, és a fiú egymás mellett ültek,  és csendben
beszélgettek,
aztán egyszer  csak  lekapcsolták   a  villanyt. A fiú
megölelte és
megcsókolta a nővérem,  amitől ő  rosszul lett, mert elég
furcsán nézett
ki az arca.  Ezt biztosan a fiú is észrevette,  mert 
benyúlt  a nővérem 
blúza alá, hogy megkeresse a szívét, úgy mint  az orvosok
szokták.

Ő persze nem volt olyan ügyes, mert sokáig kereste, és csak
nagy
nehezen találta  meg. Ő is biztosan rosszul lett, mert
mindketten 
nyöszörögni kezdtek,
meg nagyokat sóhajtozni.
A  fiú  másik   keze  annyira  fázott a rosszulléttől, hogy
azt is bedugta
a  nővérem blúza  alá, és mindketten elterültek az ágyon.
Remegtek a
láztól, amit onnan tudok, hogy láz volt, hogy a nővérem azt
mondta a
fiúnak:

- Ez nagyon meleg!
És ekkor rájöttem, hogy mitől lettek hirtelen  ilyen
rosszul! Valahogy
egy nagy sikló került  a fiú nadrágjába,  ami kiugrott, és
kinyújtózott
teljes hosszára. A fiú erősen megmarkolta, hogy távol tartsa
mindentől,  és  nehogy elszabaduljon. Amikor a nővérem
meglátta, egy
kicsit  megrémült, kikerekedett a szeme, eltátotta a száját,
és azt
mondta:

- Oh Istenem!
Lehet, hogy segítenem kellett  volna neki, mert nekem már
volt ilyennel
dolgom lent  a folyónál. Aztán erőt  vett magán, legyőzte a
félelmét, és
megpróbálta megölni a siklót. Le akarta harapni a fejét, de
halkan 
felsikoltott, biztosan mert az megharapta őt. Aztán gyorsan
mindkét
kezével megragadta, és erősen tartotta, amíg a fiú elővett egy
szájkosarat a zsebéből, és ráhúzta a siklóra, hogy még
egyszer ne
haraphasson meg senkit. A nővérem lefeküdt, széttárta a
lábait,  aztán
erősen a combjai közé szorította, úgy mintha egy  ollóval
akarná
megölni. A sikló azonban ellenállt, erősen mozgott és
ficánkolt, de a
nővérem  nem engedte el.
Nyögött, és sikoltozott, de persze nem bírt  vele. Az meg
mintha ki
akart volna jönni, a fiú is alig bírta rajta tartani a
szájkosarat.
Szerintem úgy akarták  megölni, hogy egyszerűen  maguk között
összelapítják.
Néhány perc múlva aztán már nem mozogtak tovább, és  csak
nagyokat sóhajtoztak.
Amikor a fiú felült,   megbizonyosodhattam,  hogy  a sikló
megdöglött,
mert csak úgy  erőtlenül lógott rajta, és még a bele is
kifolyt. A nővérem
és az  udvarlója  persze nagyon kifáradtak ebben a csatában.
A   fiú
újra megcsókolta és megölelte  a  nővérem, összebújtak,  amikor
kiderült, hogy a sikló nem halt meg!
Újra életre kelt, és tovább harcolt!  Szerintem ezek a
siklók olyanok
lehetnek, mint a macskák, mert  nekik is több életük van.
Most a
nővérem taktikát változtatott, és teljes  súlyával ráült, hogy
agyonnyomja. A sikló persze megint ellenállt, le-föl 
mozgott, néha előjött, máskor elbújt.
Lehet, hogy egy fél órába is beletelt, mire  biztosan
megölték. Azt, hogy
meghalt  onnan tudom, hogy a fiú a végén  letépte a nyálkás
bőrét,
bedobta a vécébe, és le is húzta.

Az  anyuka elájult.